Minden ami én vagyok,s szeretek /idézetek-képek-stb/

"Távol messze Tőled szomorú az élet,
szívem azt dobogja látni szeretnélek.
Nem mondom, hogy szeress engem
nem mondom, hogy gondolj rám,
mert ha nem vagyok szívedbe zárva
hiába is mondanám."

"Nem tehet róla szemem
Hogy nem feledi kék szemed ragyogását
Nem tehet róla ajkam
Hogy nem múlik róla ajkad íze
Nem tehet róla kezem, s ujjaim
Hogy emlékeznek, hogyan siklottak szép testeden
Nem tehet róla testem
Hogy nem feledi tested rezdüléseit
Nem tehet róla szívem
Amiért két láng lobog, égőn s szüntelen
Féltve őrzött magányomon, véresen
Mélyen tátongó sebeket ütöttél, s erről
Nem tehetsz Te sem"

"Mosoly lebegjen ajkadon, ha fáj is szíved,
Ne lásson át a fájdalmon a kíváncsi tömeg.
Ne tudja meg soha senki, ne tudják meg az emberek,
Hogy a szívnek meghasadni mosolyogva is lehet.
Ma zúg a szél, töri az ágat,
Sajog a szív, ha feldúlja a bánat,
Vihar után csendes lesz a táj,
De a szív ezután is fáj.
Ha a fa veszít is ágat,
Jön a tavasz, hoz helyette százat.
De ha a szívet bánat érte,
A fájdalomnak soha nem lesz vége."

"Nem kell más, hogy nevessen rám,
Édes a szem és édes a száj.
Nem kell más, csak velem legyél,
Nagyon fáj, hogy nem vagy enyém."

"Tudod, mi a bánat?
Ülni egy csendes szobában, s várni valakire, aki nem jön többé. Elutazni onnan, ahol boldog voltál, s otthagyni szíved örökké.
Szeretni valakit, aki nem szeret téged, könnyeket tagadni, mik szemedben égnek.
Kergetni egy álmot, soha el nem érni, csalódott szívvel mindig csak remélni. Megalázva írni könyörgő levelet, sírdogálva várni, s nem jön rá felelet.
Szavakkal idézni, mik lelkedre hulltak, rózsákat őrizni, melyek megfakultak.
Hideg búcsúzásnál forró csókot kérni, mással látni őt, nem visszafordulni.
Kacagni boldogan, hazug lemondással, otthon leborulni, könnyes csalódással. Aztán átvergődni hosszú éjszakákat, imádkozni azért, hogy Ő meg ne tudja, mi is az a bánat."

/Osztrovszkij/

"A kis gond beszédes, a nagy fájdalom hallgat."

"Hiányod betölti a teret
semmi nem marad rajta kívül.
Hétköznapivá válik a szenvedés,
minden öröm lassan kihűl.
Milyen hiábavaló is az egész!
A fájdalom jelenti az életet."

"Hamuszürke napok sorjáznak gyöngyfüzérként
Mert távol vagy tőlem életem.
A szenvedést figyelem éberen, pompeji őrként.
Megint álmatlan lesz az éjjelem.
A lenyugvó nap fénye a felhőket alvadt vérként
Festi meg. Fölöttem ott a végtelen."

"A hamis remény jobb, mintha nem is reménykednénk. De csak addig, amíg épp átéljük. Utána sokkal jobban fáj, mint ha soha nem is reménykedtünk volna."

"Ha szenvedélyesen szeretünk valakit, mindig több fájdalomban lesz részünk, mint örömben. De az ember azért mégsem mondana le erről az élményről. Aki sose szeretett igazán, nem is tudja, mi az élet."

(Agatha Christie)

"A lelki sérülés nem múlik el soha.
De hozzáedződik a lélek."
(Karinthy)

"Ülök és nézegetek rólad egy képet, s közben felidézek egy régi emléket. Könnyeim mögül látom az arcodat, szívem fáj, tisztán hallom a hangodat."

„S ha nevetek vagy ajkamon kel ének,
teszem, mivel egyetlen menedék ez,
hogy elrejtsem szavát a szenvedésnek.”
(Petrarca)

"Bánatnak, mely nagyon sokat beszél,
Keveset higgyetek!
Az, ami bennünk igaz fájdalom,
Némának született."
(Kisfaludy Károly)

"Van, akinek a könnye kicsordul a fényben, és van,
aki elrejtőzik könnyeivel a sötétben."
(Tagore)

"Szenvedés mi az neked,
Hisz semmi nem történt veled,
Egy érzés mely végigkísér minden hajnalon,
Egy szörnyű,szívet tépő fájdalom,
A keserűség szomorúság ordít belőled,
De egy hangot sem hallani felőled,
Könnyeid közt küzdesz némán,
Egyedül érzed magad,árván,
A múlt emlékei marják szívedet,
Bánatodat soha nem feledheted,
Mert a kínzó emlék kísér,
És örökre benned él!"

"Minden könnycsepp ő érte születik,
S miután arcomon lefolyik
Meghal! mint szívemben a remény,
Mert ő soha nem lesz az enyém!"

"Aki jobban szeret, az alul marad és szenvedni kényszerül."

"Erőfeszítéseink, hogy ne szeressünk, gyakran kínzóbbak a szerelem szívfájdalmaitól."

"Vannak a léleknek olyan sebei, amelyek sosem hegednek be..."

"A legdrágább kő mindent karcol, de maga nem tűr karcolást. A legdrágább szív inkább vérzik, de nem sebez meg soha mást."

"Fájdalom az, amikor a szerelem ott van melletted, és te nem tudod neki bevallani
Fájdalom az, amikor tudod, hogy mit nem szabadna érezned, és mégsem tudsz ellene semmit sem tenni
Fájdalom az, amikor szenvedni látod azt, akiért mindent megtennél
Fájdalom az, amikor csendben maradsz, pedig kiáltanál..."

"Nem az a fájdalom sirni, zokogni hanem a fájdalmat mosolyba fojtani.
Az ember erős de a szive megszakad ha azt kit igazán szeret, szeretni nem szabad."

"Az egyetlen dolog, ami számít az életben: magadat a második helyre tenni.”

"Sokkal okosabb, ha az ember türelmesen elviseli azt, ami csak neki fáj, mintha elhamarkodottan olyasmit tesz, aminek káros következményeit mások is megsínylik.”

„Olyan csönd van így nélküled,
hogy szinte hallani,
amit még utoljára
akartál mondani.”

„hiányzik!
hiányzik a csókod amikor ajkad ajkamhoz ért.
hiányzik az érintésed mikor kezed kezemhez ért.
hiányzik a tekinteted mikor rám néztél a elpirultam
hiányzik minden veled töltött percem…”

"Csendes éjszakában elkerül az álom, minden porcikámmal te utánad vágyom. Suttog a némaság ábrándos meséket, azt súgja halkan, látni szeretnélek."

"Az tesz igazán erőssé, hogy képes vagy ilyen fájdalmat érezni."

„Álmom véget ér, felébredek, és sehol nem találom a szerelmemet. Csak a gyengédség marad meg szívemben, és szemem sarkában könnyek.”

"Ott ült a padon, könnyek peregtek az arcán, és tudni akarta, amit minden gyerek tudni akar, amikor valaki, akit szeretett, hirtelen eltűnik a színről: miért történik, miért velem történt, van ennek valami oka, vagy csak egy őrült rulettkerék forog? Ha jelent valamit, akkor mit kezdjek vele? Ha semmit nem jelent, akkor hogyan viseljem el?"

"Tekintem azt, amim nincs, és boldogtalannak hiszem magam. Mások tekintik azt, amim van és azt hiszik, boldog vagyok."

"A szív szeret az ész tudja nem lehet.Így ketten örök ellenfelek.Az ész már lemond a szív még remél ám hiába az okos ész, az érző szív ezerszer többet ér!"

Átsírtam én az éjszakákat,
a bánat feldúlta lelkemet,
pedig aludni vágytam,
és álmodni Veled.

Most láz égeti testemet,
már lehunynám szememet.
Végleg lehunyni vágyom,
és álmodni Veled.

A hajnal ébren nem talál már,
siratni fognak engemet,
de Te tudni fogod,
hogy csak mélyen alszom,
és álmodom Veled...
(?)